Így végig nézve a leggyakoribb áldozattípusokat, gondolom ismerős volt számodra is néhány, vagy talán az összes. Eszedbe jutottak sikerélmények és kudarcok egyaránt, és a tapasztalataidra visszatekintve talán most már érted, hogy miért tudtál egyeseknek segíteni, másoknak pedig miért nem. És az is világos már, hogy segítség közben miért kerültél olykor Te magad is nagyon mélyre. Valami viszont még nyitott kérdés maradt: hogyan tudod hatékonyan felismerni azt, hogy kinek érdemes segítened, ki az, akivel fölöslegesen próbálkozol, és ki az, aki könnyen magával ránthat?
Amikor valaki a szakadék szélén lóg, nyújtja feléd a kezét, és megfogod, hogy felhúzd őt onnan, akkor valószínűleg Te is hajlamos vagy olyan erősen koncentrálni a kapaszkodó kezére, hogy semmi mást nem veszel észre. Pedig nem az a lényeg. Nem a kapaszkodó kéz a fontos. Te fogod, ahogy tudod – vagyis annyi segítséget adsz, amennyit képességeid és lehetőségeid engednek –, az eredmény tehát innentől már nem rajtad múlik. Persze olyan szempontból rajtad is, hogy érdemes a segítségedet a másik ember személyiségéhez alakítanod, de ha erre is figyelsz, akkor teljesen nyugodt lehet a lelkiismereted. Megtettél mindent.
Ami viszont legalább ennyire fontos, az az áldozat másik keze. Mit csinál vele, miközben Te húzod őt felfele? Ő is próbálja magát a másik kezével feljebb húzni, hogy hamarabb kijusson a mélyből? Vagy betámaszt, hogy még véletlenül se tudd őt felhúzni onnan?
Vannak, akikkel hiába próbálkozol, és ezt nyíltan meg is mutatják neked. Nem kapaszkodnak, nem próbálkoznak, nem hitegetnek Téged, hanem önként vállalt áldozatszerepükben ragadva átadják magukat a szenvedésnek. Őket hamar felismered, aztán eldöntöd, hogy megpróbálsz-e hitet adni számukra, vagy úgy ítéled meg, hogy nem tudsz segíteni.
Sokkal inkább legyél óvatos azokkal, akik szorítják a kezed. Egy részük valóban erősen próbálkozik, és ezt könnyen észre is veheted a másik kezüket figyelve – vagyis azt, hogy hogyan viselkednek, amikor nem látod őket. Van, aki tényleg kapaszkodik, halad felfelé, még ha olykor lassan is sikerül neki, és látható eredménye van annak, hogy foglalkozol vele.
Azonban az erősen kapaszkodók közül sokan – az önjelölt mártírok, az energiavámpírok és a tettetett áldozatok –, a másik kezükkel nagyon keményen betámasztanak. Ők azok, akik újra és újra felhozzák ugyanazokat a problémákat, semmilyen megoldási javaslatra nem nyitottak (vagy megpróbálják elhitetni veled, hogy nyitottak, de valójában eszük ágában sincs változtatni), semmit nem adnak, csak elvesznek, és egészen más képet mutatnak számodra, mint amit a hátad mögött.
Ezeket a jeleket Te is fel tudod ismerni, ha figyelsz. Ha nemcsak az érzelmi kötődésedre és az ösztönös segítő szándékodra fókuszálsz, hanem az olykor felemelő, máskor kiábrándító tényekre is. Ha nem hitegeted magadat fölöslegesen, és elfogadod, hogy nem mindenki olyan, amilyennek Te látni akarod. És ha elég bátor vagy ahhoz, hogy ha szükséges, képes legyél felülírni a fejedben megalkotott valóságot.
Mert sokszor csak hosszabb idő után derül ki, hogy valakinek tudsz-e segíteni, vagy nem – vagy hogy egyáltalán tényleg segítségre szorul-e, vagy csak a véredet szívja. Érnek majd csalódások, ahogy valószínűleg értek eddig is, de minél többet tapasztalsz, annál jobban megismered az embereket, és megismered önmagad. Arra viszont mindig érdemes emlékezned, bárkinek is próbálsz segíteni, hogy mindenekelőtt saját magadat Mentsd meg.
Mert aki számára tényleg fontos vagy, az nem kíván Tőled olyat, hogy miatta feláldozd magad. És mert segíteni is csak addig tudsz bárkinek, amíg magával nem ránt a mélybe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése