2018/06/18

Gondolatok számítanak igazán!

     

“Hogyan szerzünk tapasztalatot a világról?…Ha nagyító alatt megvizsgálnád életed bármely élményét, látnád, hogy az egy körülmény, és a körülményről alkotott gondolataid keveréke. Az életed eseményekből és az eseményekről alkotott gondolataid sorából áll. „Mikor a rákot diagnosztizálták nálam, először a rákkal kapcsolatos gondolataimat kellett átalakítanom. Először a gondolataimat kellett meggyógyítanom, hogy a bátorság, bölcsesség és a szeretet segítségével ki tudjak gyógyulni a rákból. “
A gondolataid számítanak igazán. Hogy te milyennek ítéled meg az életed, az egyedi, hiszen a gondolataidat csak te ismered. Ezért van az, hogy két ember teljesen másképp kezeli ugyanazt a helyzetet.


A gondolatok csupán ötletek. Lehetőségek, melyek csak akkor válnak naggyá és erőssé, ha azonosulunk velük. Csak te választhatod meg a gondolataidat, és dönthetted el, hogy a gondolataid igazak-e vagy hamisak.
„Csak a gondolatokkal foglalkozunk, és a gondolatok megváltoztathatók”. Mikor fájdalmat érzünk, az többnyire nem más, mint a testünk válasza egy bizonyos dologról alkotott gondolatainkra.
A fájdalom az agyban képződik. Azt jelzi, hogy szó szerint szenvedünk a pszichétől. Csak úgy tudsz megszabadulni a szenvedéstől, ha barátságot kötsz az elméddel, és emlékezteted magad arra, hogy te választod meg a gondolataidat. Tulajdonképpen egyetlen gondolat választ el a boldogságtól.”


Robert Holden, Louise Hay


Kémcsőbe zárt harag





Elmer Gates professzor a washingtoni egyetem pszichológiai laboratóriumában érdekes biokémiai kísérleteket folytatott.
Kimutatta, hogy az emberi szervezetben lelki hatások, érzelmek következtében mérgek termelődnek.
A professzor a következő kísérletet végezte el: cseppfolyós levegő elpárologtatásával
-271 Celsius-fokra hűtött le kémcsöveket,
s aztán különböző lelkiállapotban lévő egyének leheltek az üvegcsövekbe.
Pár perc után az egészséges és normális lelkiállapotú ember kilégzésének párája színtelen cseppek formájában csapódott le a lehűtött üvegcső falára.
De ha a kísérleti alany erős haragot érzett abban az időpontban, a lecsapódó folyadék nem színtelen, hanem barna színű lett, bánat esetén szürke, lelkiismeret-furdaláskor pedig rózsaszín.
A csapadéknak természetesen nemcsak a színe, hanem a kémiai összetétele is más és más volt.
A kísérletek folyamán Gates professzornak lassanként elegendő ilyen anyag állt rendelkezésére ahhoz, hogy tengeri malacokkal végezhessen kísérleteket.
Amikor a barna anyagot beoltotta a kísérleti állatba, az eleinte rendkívül ingerlékeny lett, majd valóságos dührohamot kapott, fogaival nekiesett a ketrec falának.
Gates többször megismételte a kísérleteit, és az eredmények reprodukálhatók voltak. Annak az embernek a leheletéből kiválasztott méreg, akiben erős gyűlölet tombolt, a kísérleti állatokat nyomban megölte.
A professzor megállapította, hogy tíz percig tartó erős gyűlölet elegendő mérget tartalmaz ahhoz, hogy azzal több személyt el lehessen pusztítani. Ez a méreg egyike a legerősebbeknek, amelyet a tudomány ismer.

A gyűlölet salakja
Az ember szervezete felszívja az érzelmek, gondolatok hatására képződő mérget, és így önmagát mérgezi meg vele. Ezek a mérgek éppúgy, mint a hormonok, már a legparányibb mennyiségben is igen hatásosak, és salakként gyülemlenek fel a szervezetben.
Valahányszor haragszunk vagy gyűlölködünk, a szervezetünk mérget választ ki. Ezt a mérget kétségtelenül az ellenségnek szánjuk. Azonban az ember ilyenkor önmaga esik áldozatul, ha nem korlátozza rosszindulatú érzéseit.
Érdekes dr. Vasant Lad közlése, mely szerint az elfojtott mohóság, birtoklási vágy a szívre és a lépre is hatással lehet, az elfojtott félelem és szorongás a veseműködésre, de megváltoztathatja a vastagbél flóráját is.
Ennek eredményeképpen a has a képződő gázoktól felfúvódik és fájdalmat okoz (ezt a fájdalmat össze lehet téveszteni a szív- és májbántalmakkal).
Az elfojtott érzelmek az immunrendszerre is hatnak, és ez allergiás reakciókhoz vezethet (por-, virágpor-, ételallergia stb.). Gates professzor kísérleteiből az is kiderült
– s megállapítását már sokan igazolták -, hogy a jó hangulat a szervezet számára rendkívül hasznos kémiai anyagokat állít elő, például endorfinokat, amelyek morfinszerű, fájdalomcsillapító vegyületek.
kémiai kísérleteket folytatott.

netről: csillagfény üzenet.
                                  Nyomd a gombot  " RENDSZERES OLVASÁS