2016/09/29

Ne hagyd, hogy belőled éljene



Ne hagyd, hogy belőled éljenek – avagy az energiavámpírok hatékony kezelése

Írta: | 2016-06-06
        
             
Jönnek. Rád öntik a szemeteket. Leszívják a maradék életenergiádat is. Felcseszik az agyadat. Aztán mennek. Vagy maradnak, és megteszik ezt újra és újra, nap mint nap, éveken át, vagy akár egész hátralévő életedben. Van, hogy csak bosszúságot okoznak, de van, hogy állandó frusztrációt jelentenek még akkor is, amikor a közeledőben sincsenek. Mert tudod, hogy hamarosan újra jönnek. Újra ideges leszel. Újra szar embernek érzed magad. Újra nem tudsz mit kezdeni az elemi indulattal, amit ébresztenek benned. Újra azt érzed, hogy kiszolgáltatott vagy.
Ők az energiavámpírok. Azok az emberek, akik saját életük szánalmas mivolta miatt másokra telepedve próbálják kompenzálni a lelkekben tátongó ürességet. Azok az emberek, akik magukat a legnagyobb ásznak mutatják, mert belül mélyen kegyetlen kisebbrendűségi érzés emészti őket, ezért másokat lehúzva próbálják többnek mutatni – és érezni – magukat. Azok az emberek, akik nem azért kötnek beléd, mert bármi rosszat tettél velük, hanem azért, mert önmagad őszinte felvállalásával, a boldog mosollyal az arcodon, a kemény munkával elért sikereiddel, a kiegyensúlyozott életeddel olyan tükröt tartasz az arcuk elé, amibe szar belenézni. Vagy egyszerűen csak Te vagy kéznél, ezért kapod meg Te a szemetjüket.
Meg sem kérdezem, hogy ismersz-e ilyen embert. Persze, hogy ismersz. Hacsak nem egy barlangban élsz a hegyekben, legalább egy ilyen vérszívóval volt már dolgod életed során. Jó eséllyel többel is. Könnyen lehet, hogy nap mint nap találkozol ilyenekkel, akár egy kötekedő ismeretlen, akár egy új vagy régi barát, akár egy távoli rokon vagy egy egészen közeli családtag személyében.
Nem az a kérdés tehát, hogy van-e ilyen ember az életedben, hanem az, hogy mit kezdesz vele.

Aki éhes, az követel

Tudod, mi a különbség közted és egy óvodás között? Nem sok. Mindjárt elmagyarázom. Előtte azonban játsszunk egy asszociációs játékot. Idézd fel a kedvenc ételedet. Megvan? Érezd az illatát, a csodálatos ízvilágát, emlékezz vissza a kínzó éhséggel vegyülő várakozás kegyetlen perceire, vagy akár óráira, amiket megéltél, mielőtt végre hozzájuthattál volna. Majd éld át a pillanatot, amint az első falat szinte euforikus élményben részesít, és csak egy dologra tudsz gondolni: még! Kérek még!
Most képzeld el, hogy nem a kedvenc ételedről van szó. Már régóta éhezel. Már nem is számít, hogy olyan finom legyen az az étek. Csak legyen valami. Bármi. Bármi, amitől elmúlik a gyötrelmes éhséged. Bármi, amitől nem érzed a szenvedést. Bármi, ami még ha örömöt nem is igazán okoz, legalább kitölti a gyomrodban tátongó űrt. Bármi. Csak legyen valami.
És most képzeld el, hogy nem is ételről van szó. Nem is a gyomrodban tátong az űr, hanem a lelkedben. Nem is fizikai éhség az, ami kínoz, hanem lelki hiány. Nem is ételre van szükséged, hanem szeretetre és megbecsülésre.
Ha végigjöttél velem ezen az asszociáció sorozaton, akkor már meg is értetted az energiavámpírokat, a trollokat, az agresszív kötekedőket, a veled ordítozó seggfejeket, az érzelmi zsarolással mások életét megkeserítő lelki terroristákat. Nem veled van baj – ők az éhesek. Az ő éhségük a félelem, a táplálékuk pedig bármi, amit Tőled elvezetnek. Bármi. Ezért van az, hogy teljesen mindegy, hogy negatív vagy pozitív reakciót adsz számukra, ők jönni fognak újra érted. Az energiádért. A véredért. Bármiért, ami picit is csökkenti az éhségüket – a mélyen gyökerező félelmüket.
felelem_2
Legtöbbször önmaguktól félnek az ilyen emberek. Félnek, hogy kevesek, félnek, hogy nem ismerik el őket, félnek, hogy a világ nem mindig úgy működik, ahogy ők azt szeretnék, és nem tudnak majd ezzel mit kezdeni, és félnek attól is, hogy nem kellene abban a szarban lenniük, amiben már jó ideje ücsörögnek. Ezzel azonban nem hajlandóak szembenézni. Mert akkor tenniük kéne valamit. Akkor nem mutogathatnának másra, nem élhetnének mások energiájából, nem panaszkodhatnának többé soha. Akkor tartaniuk kéne a kormánykereket, és nem okolhatnának senki mást azért, hogy nem arra mennek, amerre ők akarják.
De mindez felelősséggel járna, a felelősség pedig áldozat. Túl nagy áldozat. A legtöbb energiavámpír ezért soha életében nem változik meg. Még egyszer leírom, nehogy átszaladj fölötte: soha életében nem változik meg. Ha nagy ritkán egy-egy ilyen ember mégis megváltozik, az vagy azért van, mert egy nagyon kitartó és szeretni tudó ember kemény munkával segített neki ebben (azonban mind a segítő kitartására, mind az energiavámpír változására kicsi az esély), vagy pedig azért, mert valami olyan tragédia érte őt az életében, aminek hatására rájön, hogy az élet, amit él, leginkább egy trágyából felépített házikóra hasonlít: bűzlik, és könnyen romba dönthető.
De a legtöbben maradnak trágyaváruk önjelölt uralkodói, és ha időnként le is omlik annak egy-egy fala, és a szarkupac közepén találják magukat, akkor is inkább elkezdenek összetapasztani egy újabb falat, mintsem hogy kilessenek az így keletkezett lyukon, és megnézzék, akad-e más építőanyag. Olyan építőanyag, amivel építkezni ugyan nehezebb, de a kemény munkával felépített ház sokkal stabilabb. Ráadásul nem is kell a bűzt szagolni nap mint nap.
Hidd el, érzik ők a bűzt. Érzik ők, hogy valami nagyon nincs rendben az életükkel. A többségük belül mélyen még azzal is tisztában van, hogy ennél sokkal többet is kihozhattak volna az életükből. Valahol érzik ők, hogy ez így szánalmas. Ha nem is mindig, de időről időre feltör belőlük a keserű érzés, hogy valami nagyon nincs rendben. És itt jössz Te a képbe. Te, aki nem úgy élsz, mint ők, aki nem ráakaszkodni próbál másokra, hanem segít nekik. Te, aki nem fikázod a rendszert, a főnököt, a szomszédot, a feleségedet vagy a férjedet. Te, aki halad előre az útján, és nem trágyavárat építget.
Ennyi a bűnöd: nem vagy olyan, mint ők. Ezért vagy potenciális áldozat. Valaki, akin lehet élősködni. Valaki, akinek az energiáját elszívva azt érezhetik, hogy mégsem olyan szar a saját életük. Valaki, akiből táplálkozva csillapíthatják lelki éhségüket.

De ő kezdte!


A legtöbb ember valóban áldozattá válik. Megérkezik az energiavámpír, elkezd óbégatni, vagy csak csendben lelkiismeret-furdalást kelt a másikban, aztán önelégülten bezsebeli a reakciót, ami az ingerültségtől kezdve a sírásig széles skálán mozog. Az áldozat elfogyott, a támadó jóllakott. A képlet egyszerű, és időről időre megismétlődik. Ha áldozat vagy, szarul érzed magad. Ideges vagy, bosszús, esetleg elkeseredett, és az érzéseid nemcsak az energiavámpírral való kommunikáció idejére korlátozódnak, hanem viszed magaddal hosszasan. Órákon, napokon, éveken, vagy akár egy egész életen keresztül. Elég rosszul hangzik, nem?
Pedig a legtöbben pontosan ezt csinálják. Csak figyelj meg valakit, amint egy friss vagy akár egészen régi sérelméről mesél. Figyeld meg a feltörő indulatot. Figyeld meg, ahogy újra átéli azt, amit már régen a múltban hagyhatott volna. Ő mégis elhozta magával, és viszi tovább azután is, hogy veled beszélgetett. Igazi áldozat lett. A trollok, az energiavámpírok és az érzelmi zsarolók pedig megérzik ezt. Hamar megérzik, mert az ilyen emberekből táplálkoznak. Tudat alatt, vagy akár egészen tudatosan megtanulták felismerni, hogy ki az, akinek a vérét lehet szívni. Megérzik azt a finom határvonalat, ami elválasztja egymástól az erős embert és az áldozatot.
És hogy miért mondtam korábban azt, hogy nem sok különbség van közted és egy óvodás között? Azért, mert pontosan erről a finom határvonalról van szó. Mert amikor valaki rád önti a szemetét, akkor alapvetően két dolgot tehetsz. Az egyik lehetőség az, amit tudat alatt ugyan, de nagyon sokan választanak: átveszed, amit kaptál, és áldozattá válsz.
Olyan ez, mintha valaki odajönne hozzád az utcán, és rád akarna adni egy kabátot. Megnézed, nem tetszik a kinézete, ráadásul már ránézésre is látod, hogy szűk, ezért nagyon rosszul éreznéd magad benne. Mégis felveszed, aztán elkezdesz kiabálni a kéretlen adakozóval, hogy miért adta ezt a kabátot neked. Vagy pityeregsz miatta. Közben pedig tovább hordod az újonnan kapott ajándékot, és miután a személyiségedtől és az aktuális lelkiállapotodtól függően kiordítoztad vagy kisírtad magadat, a kabátban szorongva haladsz tovább az utadon. Vagy csak állsz, és nézed, hogy most mi van. Nézegeted magadon a csúnya kabátot, szenvedsz és bosszankodsz amiatt, hogy baromira szorít, és úgy viselkedsz, mint egy rab, aki segítséget keresve nézelődik kifelé a cellájából, aminek az ajtaját ő maga zárta be.
ne_hagyd
A másik lehetőségre csak kevesen gondolnak a konfliktus pillanatában, mert az elszabaduló indulatok kikapcsolják az agyat. Pedig létezik egy második lehetőség is, ami ráadásul sokkal egyszerűbb is az elsőnél. Mindössze ennyi: „Köszönöm szépen, nem kérem a kabátodat.” És mész tovább az utadon, haladsz előre az életedben ahelyett, hogy teljesen fölöslegesen leállnál megvívni egy olyan harcot, amit még ha meg is nyernél (amire kicsi az esély, mert az energiavámpírok mindig találnak önigazolást még a pofára esésükre is), akkor is sokkal többet veszítesz, mint ami miatt megérné a csata: az idődet és a lelki békédet. Az elsőt már soha többé nem kapod vissza, a második visszaszerzésével pedig újabb értékes órákat, napokat vagy heteket veszítesz el. Időt, amit a szeretteidre, önmagadra, a céljaidra, az Életre fordíthattál volna.

Te húzod meg a határvonalat

A két lehetőség megvalósíthatósága között közel sincs akkora különbség, mint amekkora a végeredményükben van. Az áldozat az óvodában megszokott „de hát ő kezdte” mentalitással belemegy a csatába, átveszi a másik szemetét, őrizgeti, és teljesen mindegy, hogy a reakciója támadó, kioktató, kétségbeesett vagy behódoló, pontosan azt éri el vele, ami után az energiavámpír annyira sóvárgott: figyelmet ad neki. Akár megerősítő, akár ellenkező a figyelem, a lényeg, hogy megkapta. Ha behódolsz, azzal az energiavámpír még inkább önelégült lehet, de ha visszatámadsz, azzal is őt szolgálod: szívhatja a véredet, táplálkozhat belőled. Őt töltöd, magadat meríted.
Pedig akkor, amikor a kezedbe nyomja az ajándékát, elég lenne ennyit mondanod: „Szűk rám a kabátod.” Aztán elsétálsz teljes nyugalommal. Mennyivel kevesebb energiádba kerül, nem? Soha nem vagy köteles elfogadni olyan ajándékot, ami számodra káros. Ha valaki kúpcsiga mérgét ajándékozná neked egy aranyos kis üvegcsében, meginnád? Na ugye. Akkor a másoktól kapott lelki mérget miért iszod meg?
Tényleg pici a különbség a lelki békét megőrző és az óvodás magatartást kiváltó reakció között. Csak ez az egyetlen felismerés, ami így szól: „Nekem ez nem éri meg.” Ennyi választja el egymástól az erős embert és az áldozatot. Az energiavámpírok hatékony kezelése ugyanis az, hogy nem kezeled őket. Sehogy. Soha. Semmilyen korulm   ények között.


De jó oka van annak, hogy a legtöbb ember mégis beszáll az értelmetlen csatába. Ez az ok pedig az ego. A büszkeség. Az igazságérzet. A személyes értékünk bizonygatásának vágya. De tudod, aki a véredet szívja, az nemcsak az ego-dra szarik, hanem az egész személyiséged hidegen hagyja. Ez van. Elkeseredhetsz, vagy dühös is lehetsz, de attól még nem számítasz az ilyen embernek. Ha kicsit is számítanál, nem élősködne rajtad.
Úgyhogy én azt javaslom, hogy egyszerűen csak szard le a támadást, és engedd el az ego-dat, mert semmi szükséged nincs rá. Ebben a csatában nem kell bizonyítanod. Ha a saját értékedet akarod érezni, vagy másoknak megmutatni, akkor azt az időt, amit idiótákra pazarolnál, használd arra, hogy valódi értéket teremtesz. Valamit, ami mosolyt csal az arcodra. Valamit, amivel szebbé teszed mások életét. Valamit, amitől valódi békét érzel a lelkedben. Nem elégtételt, hanem békét.
lany_gitarral
Egyetlen kivétel van, amikor érdemes foglalkoznod trollokkal, energiavámpírokkal, érzelmi zsarolókkal és hasonló károkozókkal: ha ez az életfeladatod. Komolyan mondom. Lehet valaki számodra olyan fontos, hogy vállalod a vérszívást, a sértegetést, a bűntudatkeltést, vagy a lelki terror egyéb fajtáit, amit az ilyen embertől garantáltan megkapsz. Vagy lehet az is a célod, hogy minél több lelki sérültnek segíts vérszívóból hasznos emberré változni – vagy legalább olyanná, aki nem árt. Ebben az esetben viszont tudd, hogy csak nagyon kevesen képesek és hajlandóak változtatni – a többséggel kudarcot fogsz vallani. De ha tényleg az az életcélod, hogy így tedd szebbé a világot, akkor ha csak egyetlen embernek tudsz segíteni a változásban, már azzal sikeres vagy.
Amikor én válaszolok arra a néhány kötekedő megjegyzésre, ami időnként felbukkan itt a blogon vagy a facebook oldalon, annak két oka szokott lenni. Az egyik az, hogy egy esélyt megadok a változásra. Nagyon ritka, hogy valaki éljen vele, de volt már rá példa. A másik ok pedig az, hogy a többségnek, az értelmes olvasóknak, a hozzám hasonlóan gondolkodóknak, vagy az ellenvéleményüket építő szándékkal és kulturált formában megfogalmazóknak üzenek a támadásra adott válaszommal. Egy intelligens poénnal, egy szarkasztikus megjegyzéssel, vagy a kötekedő logikai hibájára való rámutatással egyetlen üzenetet szeretnék átadni az értelmes többségnek: aki támad, az gyenge, és a támadása csak akkor ér bármit is, ha Te magadra veszed azt. Nekem ezért éri meg egy választ adni a támadásra. Kettőt már ritkán adok, ha a támadás folytatódik. A célomat teljesítettem, átadtam a többieknek az üzenetet, és teljes nyugalommal folytathatom az utamat.
Ha lelki terroristával találkozol – márpedig biztosan találkozni fogsz –, akkor mindig jusson eszedbe, hogy amit nem kérsz, azt nem kell elfogadnod. Mindössze annyi a dolgod, hogy azt mondd: „Szűk rám a kabátod.” Aztán sétálj el békében, és zárd be magad mögött az ajtót.
   Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

                                           Nyomd a gombot  " RENDSZERES OLVASÁS"

2016/09/24

10 jel, hogy kísértet járta házban élsz




Melyek azok a tényezők, melyek halmozódásakor (vagy mind a 10 jelenlétekor) erősen gyanakodhatunk arra, hogy paranormális entitás fészkelte be magát a házba.
                                                             


10: Különös szagok/illatok
Az egyik szellemjáráskor legszembetűnőbb jelenség az orrunkhoz kapcsolódik. Paranormális aktivitáskor ugyanis előfordul, hogy olyan szagokat, illatokat érzünk, melyeknek valójában – normális körülmények között – nem lenne szabad ott lenniük, nem lenne szabad éreznünk. Gondoljunk csak arra, mikor a Summerwind-kúrián érezték a lőpor szagot, vagy mikor a Zaragoza-poltergeist esetében bizonyos időközönként orrfacsaró bűz árasztotta el a helyiséget. érdekes, hogy ezek az illatok, szagok ahogy megjelentek, úgy el is illannak egyik pillanatról a másikra. Általában ezek közvetlenül a szellemhez kapcsolható, minden entitás az őrá – vagy életének egyes momentumaira, halálának körülményeire – leginkább jellemző szagokat árasztja. Ezeknek az illatoknak általában soha nem találjuk meg a forrását, bárhogyan is keressük.
                                         
9: Különös álmok
Önmagában a különös álmok, és a rémálmok még nem adnak okot arra, hogy azt feltételezzük, szellemek lakják házunkat, de ha túl gyakran fordulnak elő, és nagyon bizarrok, akkor számításba vehetjük lehetősségként. Egyes kutatások szerint ugyanis szellemek gyakran használják fel álmainkat arra, hogy kommunikáljanak velünk, illetve elmeséljék, mi történt velük, hogy haltak meg, miért ragadtak itt, vagy mit keresnek a házunkban. Az ilyen álmokban különös alakok, emberek, helyek jelenleg meg, melyeken sohasem jártunk – még álmainkban sem azelőtt – és rendszerint van valóságalapjuk, azaz ha alaposan utána nézünk a ház múltjának, találunk valamit, ami az álmainkhoz köthető.
                                       

                                         
8: Úgy érzed, figyelnek!
Az egyik legborzasztóbb érzés, amitől minden embernek feláll a hátán a szőr. Egyesek erre érzékenyebbek, mint az átlag, míg mások nem rendelkeznek ilyen kifejlett érzékekkel, de általánosságban elmondható, hogy mindenki részese volt már legalább egyszer életében valami hasonlóban. Nem összetévesztendő a paranoiával. Egyes emberek állandóan azt érzik, hogy valaki figyeli őket, ilyen esetben nem tudhatjuk biztosan, nem-e betegségük játszik velük. Máskülönben ez önmagában nem elegendő jel ahhoz, hogy kijelentjük: szellemek járnak a házunkban. Egyes állatokról az a hír járja – kutya, macska – hogy képesek látni a láthatatlant, vagyis érzékelik (és talán látják is) a szellemeket. Intő jel lehet, ha a háziállat meredten bámul egy pontot a szobában, esetleg meg is ugatja. Ha bármily módon azt éreznénk, hogy nem vagyunk egyedül a helyiségben, ne essünk pánikba. próbáljuk megfigyelni környezetünket, nem-e veszünk észre más paranormális jelenséget is ezzel egy időben, hiszen a paranormális aktivitás általában ugyanazon időben elég sokrétű lehet.
                                         
7: Megváltozik a levegő
Szintén nem minden embernél, de egyes érzékenyebb személyeknél előfordul, hogy sokkal nehezebben veszik a levegőt a kísértet jelenlétekor, mint egyébként. A levegő jelleme, és hőmérséklete is gyakran változik paranormális aktivitáskor. Gyakran számolnak be egyesek arról, hogy hirtelen lehűlt körülöttük a levegő, vagy elkezdtek fázni. Valakinél nehézlégzés lépett föl, míg másoknál az is előfordult, hogy olyannyira lehűlt körülöttük a hőmérséklet, hogy látták a saját leheletüket.
                                      
                                       
6: Különös zajok
Ha szokatlan zajokat hallunk a házban, nem kell mindjárt a szívünkhez kapnunk. Nem kizárt, hogy a forrástalannak hitt zaj forrását némi keresés után megtaláljuk, így mielőtt azonnal szellemet kiáltanánk, nem árt alaposan megvizsgálni a ház minden zenget - zugát. Ez azért is fontos, mert a paranormális aktivitások többségében nem is maga a szellem adja ki magából a zajokat, hanem az entitás csak okozza azokat, a ház különféle bútorainak, tárgyainak tologatásával, kopogtatásával. Azt sem szabad elfelejteni, hogy nem minden szellemi lény kelt az emberi fül számára hallható zajokat. Ott vannak a hírhedt EVP hangjelenségek, melyeket olyan házakban vettek fel, ahol semmiféle más hangokat nem hallattak magukról a szellemek, más jellegű jelek utaltak rá, hogy ott vannak. Feljegyzések szerint léteznek kifejezetten hangos szellemek is, melyek objektumok dobálásával, tologatásával hallatnak magukról. Ezek a kísértetek rendszerint sokkal agresszívabbak is társaiknál.
                                      
5: Hirtelen hőmérsékletzuhanás
Bár részben hozzátartozik a levegő változásához, külön érdemes megemlíteni, hogy majd minden szellemi jelenés kapcsán arról számoltak be a szemtanúk, hogy a levegő hirtelen lehűlt. Bizonyos esetekben olyan mértékben, hogy az emberek látták saját leheletüket. A kísértet abszorbeálja az energiát, így következik be a lehűlés, legalábbis a legújabb – már amennyire komolyan vehető – kutatások ezt mutatják. Ha a házon keresztülsétálva egy ilyen hideg pontba (cold spot) botlunk, akkor elgondolkodhatunk, hogy vajon van-e valaki még rajtunk kívül a helyiségben.
                                       
4: Mozgó tárgyak
Nem minden entitásra jellemző az egyik legijesztőbb jelzési forma, amikor tárgyakat mozgatnak, látszólag minden ok nélkül. A tudomány és a szellemvadászok a mai napig nem adtak magyarázatot ezek céljára – talán jelezni akarnak valamit, talán kedvtelés nekik – mindenesetre a nagyobb volumenű aktivitásoknál mindig megfigyelhetők a levegőbe emelkedő objektumok, a hirtelen több métert is arrébb mozduló bútorok, és szerszámok. Néhány esetben olyan dolgokat tüntetnek el, melyekről biztosan tudtuk korábban, hogy hová tettük. Ennek célja minden bizonnyal a jelzés. jelzik, hogy itt vannak, velünk vannak. Ha ilyen jelenségben van részünk, szintén fontos, hogy megőrizzük hidegvérünket. A bútormozgató szellemek között sok a rosszindulatú, ún. ártó szándékú entitás, ezért ha a házunkban már az objektumok is mozognak, ne érezzük magunkat teljes biztonságban, érdemes szakembert hívnunk.      

                                                        

                                     
3: Megérintve lenni
Ha már így jelez nekünk egy entitás a saját házunkban, komoly gondban vagyunk azon kívül, hogy teleszórtuk a gatyánkat, ugyanis a szellem aktív jelzést produkál. Ezt a fogalmat főként a szellemekkel foglalkozó szakemberek használják arra az esetre, amikor valaki tényleges ún. kontaktusba kerül egy túlvilági lénnyel. Önmagában még ez sem jelentheti azt, hogy egész biztosan megérintett minket a halál, hisz ne feledjük, legtöbbünk gyakran átél olyat, mintha valaki megérintené: álmában. Szintén ilyen az az érzés, mikor álmunkban zuhanunk. Teljesen valósnak éljük meg, holott nem történik meg. Ez a bágyadt, épp álomból visszatérő, vagy álomba készülő agy bizarr játéka, viszont ha napközben történik velünk hasonló, és teljesen tudatunknál vagyunk, sokkal ijesztőbben hat. Az érintések – valódi szellemi érintések – hátrahagyott jelekkel is járnak, rendszerint az érintés helyén a bőr elsötétül napokkal később, vagy különféle sebek, karcolások jelennek meg a helyén, esetleg test szerte. Fontos, hogy ne essünk pánikba ha megérintenek minket, hanem azonnal kutassunk további jelek után, amik arra utalhatnak, hogy jelen van velünk még valaki, vagy valami.
                                  
2: Hirtelen hangulatváltás
Nagyon gyakran megfigyelhető a hirtelen hangulatváltozás a kísértet lakta házban lakó embereknél. Ez szintén olyan sarkalatos pont, mely önmagában nem jelzés értékű, sőt, mellékhatásként is felfoghatjuk. Puszta jelenléte tehát semmit nem jelent, ellenben ha a többi tényező jelen van, azok elméletileg kiprodukálhatják ezeket a tüneteket. Vagyis azt, hogy a lénnyel hosszasan eggyüttlakó személyek kezdenek kifordulni magukból, hol indokolatlanul jókedvűek, hol pedig dühösek vagy depressziósak. Ne feledjük, egy ilyen jelenséget mindenki másképpen él meg. Akkor érdemes jobban elgondolkodnunk a dolgokon, ha valaki rá abszolút nem jellemző dolgokat kezd csinálni vagy produkálni. Mikor valaki abnormálisan kezd viselkedni, szóba jöhet a megszállottság gyanúja. Az agresszívabb entitásoknál előfordul, hogy a gyengébb idegzetű embereket megszállják, mondhatni irányításuk alá vonják. Ha valakinél ilyet észlelünk a családtagok között, akkor azonnal szeparáljuk el, vagy pedig ha lehetőség van rá, költöztessük ki a házból. Minél tovább marad, annál ön, és közveszélyesebbé válik.
                                   
1: Tényleges jelenés
Ez az a jel, ami egyértelműsíti, hogy szellem járja a házunkat. (direct contact) Egy felmérés szerint az emberek legalább 50%-a szeretne az élete során szellemet látni, ha lehetősége lenne rá, azonban arról nem szólnak a statisztikák, hányan csinálnák össze magukat egy ilyen találkozás során. Fontos azonban kizárni, hogy nem-e álltunk valamiféle szer (drog, vagy alkohol) hatása alatt a „látomás” idején, illetve nem-e voltunk túlzottan kimerültek. Ezen tényezők ugyanis elméletileg előidézhetnek olyan tüneteket, mint a hallucináció (még túlzott fáradtság esetén is), vagy látomások. Ha amit látunk tényleg valós, akkor általában az entitásnak csak egy részletét látjuk, rendszerint nem valós testben. Sokkal inkább valami átlátszó, fehéres masszaként szokták leírni a túlvilági vendégeket, de bizonyos esetekben úgy írták le őket, mintha abban a stádiumban kerültek volna elő, ahogyan meghaltak.

                                     
Ha a fent leírt jelek halmozottan fennállnak, akkor tehát megalapozottnak tűnhet az a gyanú, hogy a házunkban valamiféle paranormális aktivitás folyik. Kiderült, hogy szellem van a gardróbban! Klassz! De hogy szabadulunk meg tőle, egyáltalán mihez kezdjünk vele?
                                                                                                                          Szerző:  Mulipapa/ Net

                                     

                                          

                               Válaszólok: érdemes szakembert hívni!
Tudom, nagyon jópofa lehetetlennek tűnyiik minden addig, amig nem találkozol vele.
15 éve ezelőtt én is úgy voltam vele, pedig az orosz nép hagyományokban nagyon sok szabály, rituálé, minden fele babona van témába.
Most nagyon sok storyt tudok mesélni, sok ember fordult hozzám a segítségéért.
A fizikális, energetikái és szellemi tisztitás létezik, lehetséges és szükséges.
Érdemes róla tanulni.
Többi infó: Az Extraszensz Képzésen.

                                       

                                                Nyomd a gombot  " RENDSZERES OLVASÁS"

Az Extraszensz képzés.

                                        


                                                 Az Extraszensz képzés.

           Keleti energetikai filozófia, európai miszticizmus és orosz népgyógyászat alapjai.


 
Kinek tartom? - gyógyulni és gyógyítani vágyók számára, akiket érdekel a betegség rejtett oka;
- akik hajlandók gondolkodni és meg akarják érteni a világegyetemben és a természetben történő titokzatos folyamatokat;
akik saját helyüket keresik a mai bonyolult világban;

Mit tanulsz meg? - a finom világ struktúrája; a makro- és mikrokozmosz analógiája;
- a betegségek bioenergetikai gyógyításának tanítása;
- mentális, gyakorlati képzés bioenergia tisztításra, feltöltésre és átadásra;
- távgyógyítás; öngyógyítás; öntisztulás;
- a helyes meditáció szabályai; a szellemi védelem felépítése; stb.

                                 

                                 
                                            1 szint.1 napos tanfolyam





Témakör:

-bevezetés a bioenergetikai tanba.
- az alapfogalmak: Kozmosz és Föld energia, Meny és Pokol, Szellemek és Angyalok, szimbólumok, amulettek, szakrális helyek, stb.

- az ember energia testek, energia pályák, meridiánok, csakrak.
- földsugárzások, negatív és pozitív sugárzások élettani hatása.



Gyakorlat: Ingák használata.


                                        

                                                      2 szint: 1 napos tanfolyam.



Az őrző angyal meditáció.
Témakör:

- alfa, transz állapot.
- finom energiák merése, energetikái diagnosztika, földsugárzás merés technikái.
- energetikai tisztítás: negatív energiák, energiavámpírok, rontás, átok, kóbor szellemek, stb.
- energetikai higiénia.

Aránykapu meditáció.



Gyakorlat: Ingák és pálcikával merés. Energiatisztítás technikák.

                                      


3 szint: 1 napos tanfolyam.


Témakör:


- energetikai vedelem (saját magad, családot, hazát).
- energetikai feltöltés.
- energetikai kezelések.

Gyakorlat:

Energetikai védelmi technikák, védő amulettet készítése.

Energetikai feltöltés gyakorlatok. Energetikai kezelések bemutatása.

Érőforrás meditáció.


A belső gyermek meditáció.


                                         

                                         Nyomd a gombot  " RENDSZERES OLVASÁS"

2016/09/22

Az Őszi gyógy kúrának része - szolárium.



A szolárium előnyei:
Segít megelőzni a csontritkulást:  Sok embernél a kor előrehalad tával a csontokban egyfajta fordított folyamat indul meg, melynek során a csont szerkezete fokozatosan elkezd leépülni. Ez a csontok instabilitását vonja maga után, így könnyebben bekövetkezik törés. A csontok épségének megőrzéséhez szervezetünknek szüksége van D-vitaminra, a szolárium jótékony hatása pedig abban rejlik, hogy D-vitamin termelésre ösztönzik szervezetünket, ezáltal pedig segít a csontritkulás megelőzésében.

Kedélyjavító hatás: Talán kissé furcsán hangzik, de néhány perc szolárium használat után még a hangulatunk is jobb lesz. Mivel az UV sugárzás növeli a teljesítőképességet, így a szolárium képes csökkenteni a fáradtságot, ezáltal pedig garantáltan jobb kedvre derít minket.

Jótékony hatást gyakorol a pattanásos bőrre: Ahogy a természetes napfény, úgy a szolárium is csökkenti a pattanások, aknék kialakulását, valamint segít megszüntetni azokat.


Immunrendszer erősítése: A szolárium jótékony hatást gyakorol a szív- és keringési rendszerre, csökkenti a vérnyomást, ezáltal pedig szerepet játszik az immunrendszer erősítésében is.

                  

D vitamin termelés

A D vitamin elengedhetetlen a jó egészséghez. A legtöbb európai túl kevés D vitamint kap, különösen a téli hónapokban, mivel ilyenkor a napfény kevés UV fényt tartalmaz. Egészségügyi tanulmányok bizonyították világszerte, hogy D vitaminnak milyen fontos szerepe van a megelőzésben:
  • a sejtek szintjén: mell-, vastagbél- és prosztata-rák,
  • a csontozat szintjén: osteoporosis, osteomalacia és combnyak-törés,
  • a szervek szintjén: magas vérnyomás, hypertensio, és szívbetegségek;
  • mentális szinten: SAD, pre-menstruációs szindróma, PMS, depresszió és általános közérzet;
  • auto-immun betegségek: sclerosis multiplex, 1. típusú diabetes, és rheumatoid artritis;
  • bőrproblémák: pl. psorisasis;
  • táplálkozási problémák;

A napfény a D vitamin legtermészetesebb és leghatékonyabb forrása

Orvosi és tudományos körökben egyöntetűen elfogadott tény, hogy az ember természetes állapotában a D vitamin 90 %-át a bőrön keresztül kapja, mégpedig a napfény által. Az ember úgy van „tervezve”, hogy csak 10 %-ot kapjunk táplálkozás által, tehát a napfény életfontosságú a számunkra oly szükséges D vitamin előállításában.
Manapság legtöbbünk mesterséges megvilágításban éli az életét, és nem részesülünk napfényben, melyet elődeink bőven élveztek a szabadban végzett munka folyamán. Ez nem segíti elő az optimális D vitamin szint fenntartását, és D vitamin raktárak építését, hogy a napsütésben szűkös téli hónapokra is kitartson. Megváltozott életvitelünk miatt legtöbbünk elégtelen D vitamin szinttel rendelkezik, még a tavaszi és nyári hónapok alatt is, nem beszélve a téli tartalékolásról. Ezért tanácsolnak elismert D vitamin szakértők legalább heti kétszeri ésszerű mértékű napozást, szoláriumozást.

                                   




Néhány tipp a szolárium helyes használatához:

- szolárium használat előtt távolítsuk el a sminket
- használjunk bőrradírt, mely eltünteti az elhalt hámsejteket, így egyenletesen barnulhatunk
- fokozatosan növeljük a szoláriumban töltött idő hosszát, így elkerülhető a leégés veszélye
- szolárium használat után használjunk hidratáló krémet, mely megelőzi a bőr kiszáradását
- szoláriumosa alatt tartsuk csukva szemünket vagy használjunk védő szemüveget, mert az erős fény káros hatással lehet látásunkra és akár szemhályog kialakuláshoz is vezethet
- szoláriumban ne használjunk kozmetikumokat, mert akadályozzák az egyenletes barnulást és akár hegesedést is okozhatnak
- szolárium használat előtt minden ékszert távolítsunk el magunkról, mert azok hátráltatják az egyenletes barnulást, de ha átmelegednek akár meg is égethetjük a bőrfelületét.



                                       
                                       Nyomd a gombot  " RENDSZERES OLVASÁS"