Pontosan mit értesz azon, hogy „figyelni a gondolkodót”?
Ha valaki elmegy az orvoshoz, és azt mondja, hogy: „egy hangot hallok
a fejemben”, akkor valószínűleg elmegyógyászhoz irányítják. A helyzet az, hogy gyakorlatilag mindenki folyamatosan hall ilyen hangot a fejében: ez az önkéntelen gondolkodási folyamat, amelyről nem is tudod, hogy hatalmadban áll megállítani. Szünet nélküli monológok és dialógusok peregnek benned. Valószínűleg találkoztál már olyan „őrült” emberrel az utcán, aki megállás nélkül beszél magához. Nos, ez nem sokban különbözik attól, amit te és más „normális” emberek tesznek. A különbség csupán annyi,
hogy ezt te nem hangosan teszed.
A hang megjegyzéseket tesz, elmélkedik, ítélkezik, összehasonlít, panaszkodik, tetszést és nemtetszést fejez ki stb. A hang nem feltétlenül alkalmazkodik ahhoz
a helyzethez, amelyben éppen vagy: előfordul, hogy a közeli vagy a távoli múltat eleveníti föl, olykor lehetséges jövőbeli helyzeteket próbál ki vagy képzel el.
Utóbbi esetben többnyire rosszra forduló, kellemetlen jövőképeket vetít eléd:
ezt nevezzük aggódásnak. A hangsáv mellé olykor vizuális megjelenítés, „mentális mozi” is társul. De még ha meg is felel a hang az adott helyzetnek, akkor is múltként értelmezi azt. Azért, mert a hang a kondicionált - beidegzett, reflexekben működő - elmédhez tartozik, ami teljes múltad és kollektív kulturális örökséged végterméke. A jelent így a múlt szemüvegén keresztül látod és értékeled,
és szükségszerűen teljesen torz képet alakítasz ki róla. A hang nemritkán az illető legnagyobb ellensége. Sok ember él a fejében inkvizítorral,
aki folyamatosan kínozza, támadja és bünteti őt, s megfosztja életerejétől.
Tömérdek nyomorúságnak, boldogtalanságnak, sőt betegségnek is valójában
ez az oka!
A jó hír, hogy függetlenítheted magadat az elmédtől! Ez az egyetlen igazi fölszabadulás.
Ennek első lépését máris megteheted. Figyelj minél gyakrabban a fejedben szóló hangra! Szentelj különös figyelmet azoknak az ismétlődő gondolatmintáknak, amelyek régi lemezekként tán már évek óta újra és újra lejátszásra kerülnek!
Ezt értem azon, hogy „figyeld a gondolkodót”, ami más szóval azt jelenti;
figyelj a fejedben szóló hangra, tanúskodó jelenlétként légy ott!
A hangra figyelve legyél pártatlan! Más szóval: ne ítélkezz! Ne értékeld és ne ítéld el, amit hallasz, mert ha így teszel, akkor - a hátsó ajtón - valójában ugyanazt
a hangot engedted vissza... Hamarosan fölismered: a hang ott van, míg én itt vagyok, hallgatva és figyelve őt.
Ez az énvagyok-fölismerés, saját jelenlétednek ez az érzékelése már nem gondolat.
Ez az elmén túlról érkezik.
Amikor tehát egy gondolatra figyelsz, akkor nemcsak a gondolatnak vagy tudatában, hanem a gondolat tanújaként önmagadnak is. A képbe így a tudatosságnak egy új dimenziója lép be. A gondolatra figyelve egyfajta tudatos jelenlétet érzel - mélyebb énedet -, mintegy a gondolat mögött. A gondolat ekkor elveszíti a hatalmát fölötted, s gyorsan elül, mert már nem adsz energiát az elmének azzal, hogy azonosulsz vele.
Így kezdhetsz el véget vetni az önkéntelen, kényszeres gondolkodásnak.
Amikor a gondolat elül, akkor szakadást - egy „elme nélküli” hézagot - tapasztalsz meg az elme folytonos gondolatáramában.
Ezek a hézagok vagy rések eleinte rövidek, talán csak néhány másodpercesek,
ám fokozatosan egyre hosszabbá válnak. A hézagok idején egyfajta csöndet, nyugalmat és békét érzel.
Így kezded el megérezni a Léttel való egység természetes állapotát, amelyet
az elme általában eltakar. Gyakorlás révén a nyugalom és a béke érzése elmélyül. Mélységének történetesen nincs is határa... Egyúttal egy finom, bensődből kiáradó örömérzést is megtapasztalsz majd: a Lét örömét. Ez nem valami transzszerű állapot. Egyáltalán nem az.
Nincs szó tudatosságvesztésről. Épp ellenkezőleg. Ha a lelki béke ára a tudatosság csökkenése, a nyugalom ára pedig az életerő és az éberség csökkenése volna, akkor nem lenne érdemes megszerezni őket. A belső összekapcsolódottságnak ebben az állapotában sokkal éberebb és fölébredtebb vagy, mint az elmével azonosult állapotodban. Teljesen jelen vagy.
Ez az állapot annak az energiamezőnek a frekvenciáját is növeli, amely a fizikai testet élteti.
Mélyebbre jutva ebben az elme nélküli birodalomban - ahogy ezt néha Keleten nevezik -a tiszta tudatosság állapotát tapasztalhatod meg. Ebben az állapotban saját jelenlétedet olyan intenzitással és örömmel érzed át, hogy ahhoz viszonyítva jelentéktelenné válnak gondolataid, érzelmeid, fizikai tested és az egész külső világ. S ez még-sem önző, hanem önzetlen, illetve „öntelen” állapot.
Magad mögött hagyod azt, akire úgy gondoltál, mint „önmagam”.
Alapvetően ez a jelenlét vagy te, s az ugyanakkor mégis fölfoghatatlanul hatalmasabb nálad. Amit itt elmondani próbálok, az talán látszólagos ellentmondásnak, paradoxonnak hangzik, szavakkal mégsem lehet másképp leírni.
